Másfélmillió lépés Magyarországon

Zempléni hegyek között (14/1.)

1978 | Ismeretterjesztő

Magyar Televízió Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja kétévnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni; Dercsényi Balázs a műemlékeket, Juhász Árpád a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. A Nagy-Milic 898 méteres csúcsáról indul az 1200 kilométeres gyalogtúra. Az első falu: Füzér, ahol a várrom, a templom és a tájház kapnak főszerepet. Majd Füzérkomlós, Nagyhuta, Sátoraljaújhely következnek. Kedves erdészcsaládok lakta erdészházak mentén jutnak el a Regéci várhoz majd Boldogkőváraljára, végül pedig Hernádra.

Jatkovics Miklós (Műsor résztvevő), Kolozsvári Miklós (Műsor résztvevő), Koseczki József (Műsor résztvevő), Magyar József (Műsor résztvevő), Nagy György (Műsor résztvevő), Reményi Katalin (Műsor résztvevő), Sinkó László (Narrátor), Stenszky Gyula (Operatőr), Szabados Tamás (Operatőr)


Következő rész:

Hasonló műsorok:

12
CC
Exhumált versek - Az 1956-os forradalom költeményeiből
12
CC
Főúr, írja a többihez
6
CC
Gyermekjátékok
12
CC
"Hogy nálam különb legyen..."
16. rész A válás