Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Népművészet - Homokmégyi népviselet Népművészet - Homokmégyi népviselet
3 cm kifutó

Népművészet - Homokmégyi népviselet

Magyarország, Bács-Kiskun, Homokmégy

Homokmégy, 1958. november 18. Kalocsai népviseletbe öltözött lányt segít átkelni a sáros utcán, a szintén ünneplőbe öltözött férfi. MTI Fotó: Bojár Sándor
Homokmégy község Bács-Kiskun megye Kalocsai járásában. A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímzéseket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett "kalocsai ütőfá"-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán. Természetesen a bérmunka időszak kezdete előtt is hímezték e vidék asszonyai, leányai a saját holmijukat is. Később a hímzőasszonyok, leányok maguk rajzolják elő a mintákat az alapanyagon, amely az iparosodás után már egyre inkább finomabb gyolcs, pamut a korábbi vászon helyett. Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel. 1912-ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az I. világháború után kezd színesedni. A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. Igen elterjedt volt a virágornamentika, amelyek a mezőkön és kertekben megtalálható virágokat tartalmazták: ibolya, csillagvirág, liliom, pillevirág, tulipán, szegfű, harangvirág, margaréta, orgona, fukszia, árvácska, rózsa, rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, különböző bogyók, nefelejcs, gyöngyvirág stb.

Készítette: Bojár Sándor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-804557
Fájlnév: C___B19581118001.jpg
ICC: Nem található




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 000 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
12 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
11 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 700 HUF
11 049 HUF
10 541 HUF
9 144 HUF
8 636 HUF
7 366 HUF
6 985 HUF
5 842 HUF
5 588 HUF
4 572 HUF
4 318 HUF
3 429 HUF
3 302 HUF
12 700 HUF
11 049 HUF
10 541 HUF
9 144 HUF
8 636 HUF
7 366 HUF
6 985 HUF
5 842 HUF
5 588 HUF
4 572 HUF
4 318 HUF
3 429 HUF
3 302 HUF
3 429 HUF
3 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Folklór
Ifjúság
Népművészet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: