Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MSZMP és az MDF kerekasztal-megbeszélése Belpolitika - Az MSZMP és az MDF kerekasztal-megbeszélése
3 cm kifutó

Belpolitika - Az MSZMP és az MDF kerekasztal-megbeszélése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. január 20. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselői kerekasztal-megbeszélést tartanak a Politikai Főiskolán. Vitavezető dr. Romány Pál, a Politikai Főiskola rektora (szemben b2). Bal oldalon az MDF képviselők, balról jobbra: Csurka István író, Szabad György jogász, Kiss Gy. Csaba kutató, Lezsák Sándor költő, tanár, Csengey Dénes író, Fekete Gyula író, Bogár László közgazdász, Für Lajos történész és Sólyom László jogász. Jobb oldalon ülnek a Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői. MTI Fotó: Kovács Attila
1989 első hónapjaiban az ellenzéki pártok nyíltan is felléphettek a rendszer leváltásának igényével, és megkezdhették saját politikai programjuk megfogalmazását. Fokozatosan kialakult a Magyar Demokrata Fórum eszmei profilja is. Az MDF-ben megfogalmazódott a hármas egység gondolata, a keresztény-konzervatív, a nemzeti liberális és a (korai kezdetektől az egész szellemi mozgalom alapját adó) népi-nemzeti irányzat együttes modellje.

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-903796
Fájlnév: F__TT19890120062.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Lezsák Sándor, Kiss Gy. Csaba, Sólyom László, Bogár László, Romány Pál, Fekete Gyula, Für Lajos, Szabad György, Csengey Dénes, Csurka István




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 500 HUF
14 500 HUF
12 000 HUF
10 000 HUF
8 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
11 500 HUF
9 500 HUF
8 000 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 819 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
7 819 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
4 276 HUF
4 244 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Jogász
MDF
Párt
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: