Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Párt - A Fidesz kampány- és rendszerzáró házibulija Párt - A Fidesz kampány- és rendszerzáró házibulija
3 cm kifutó

Párt - A Fidesz kampány- és rendszerzáró házibulija

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1990. március 21. A Fidesz képviselőjelöltjei: Orbán Viktor, Szájer József, Fodor Gábor (b-j), valamint Nagy Feró, a Beatrice frontembere (j) ünnepelnek a színpadon március 21-én a Fiatal Demokraták Szövetségének kampány- és rendszerzáró házibuliján, a Nemzeti Sportcsarnokban. MTI Fotó: Bartos Gyula
Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) politikus. Országos ismertséget Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédével szerzett. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, majd 1993-ig választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003-tól a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1994-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998 és 2002 között és 2010. május 29-től Magyarország miniszterelnöke. Fodor Gábor (Gyöngyös, 1962. szeptember 27.) magyar jogász, liberális politikus. 1988-ban a Fidesz alapító tagja, szóvivője. 1988 októberétől a párt választmányának tagja, 1993-ban rövid ideig alelnöke. Oktatási miniszter (1994-95), környezetvédelmi és vízügyi miniszter (2007-2008), a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke (2008-2009). Szájer József (Sopron, 1961. szeptember 7. –) magyar fideszes politikus, 2004-től az Európai Parlament képviselője. 2004 és 2009 között az Európai Néppárt és Európai Demokraták Képviselőcsoportjának alelnöke. 2009-től az Európai Néppárt jogalkotásért felelős alelnöke. Fiatal Demokraták Szövetsége néven 1988. március 30-án alapította 37 fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (rövidített nevén Fidesz) konzervatív-polgári demokrata néppárt. Régebbi nevei: Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Fidesz – Magyar Polgári Párt (Fidesz–MPP). Nagy Feró (eredetileg Nagy Ferenc) (1946-) énekes, színművész, dalszövegíró. A Beatrice (vagy egyszerűen csak Ricse) magyar rockegyüttes. 1969-ben alakult lányzenekarként, akik főleg feldolgozásokat játszottak. 1971-ben csatlakozott Nagy Feró a zenekarhoz frontemberként. A következő években teljesen kicserélődött a tagság, 1974-től elkezdtek saját dalokat írni az akkor divatos glam rock stílusban. A Beatrice az 1987-es újjáalakulása után, a rendszerváltás légkörében lett sikercsapat.

Készítette: Bartos Gyula
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-910757
Fájlnév: F_ART19900321068.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Orbán Viktor, Szájer József, Fodor Gábor, Nagy Feró




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

29 000 HUF
26 000 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
27 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Fidesz
Parlamenti választás
Párt
Pártvezetés
Választási kampány
Zene
Ünnepség

A sorozat további képei:


Hasonló képek: