Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Tudomány - Budapest első planetáriuma Tudomány - Budapest első planetáriuma
3 cm kifutó

Tudomány - Budapest első planetáriuma

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1962. január 10. Heinz Hasse, a jénai Zeiss Művek budapesti képviselője (k) összeállítja és bemutatja a magyar szakembereknek Budapest első, január 15-én nyíló planetáriumának vetítőberendezését, amely 5.000 csillag és az összes bolygó képét képes kivetíteni. MTI Fotó: -
Az első hazai planetáriumi műszer beszerzését Kulin György (1905-89) csillagász szorgalmazta. Magyarország az 1940-es évek elején egy UNIVERSAL-II típusú planetárium-műszert vásárolt a német Carl Zeiss Jenától. Ez 1944-ben érkezett az országba, de a háború alatt elveszett. 1959-ben a Művelődésügyi Minisztérium egy-csillaggömbös MEDIUM típusú ZKP-1 típusú műszert rendelt az NDK-beli jénai Carl Zeiss cégtől, amit először 1961-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV) mutattak be. Kulin közbenjárásával a berendezés a fővárosé lett és a Vidám Park egyik épületébe helyezték el ideiglenesen, amely planetáriumként 1962. január 16-án kezdte meg működését. 1968-ban a műszert leszerelték, 1975-től a Pécsi TIT Stúdióban működtették.

Készítette: -
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-829829
Fájlnév: F__KO19620110008.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Hasse, Heinz




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 477 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF
10 271 HUF
9 509 HUF
8 112 HUF
7 477 HUF
6 334 HUF
6 080 HUF
4 937 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Csillagászat
Tudomány (általános)
Tudomány és technika
Űrkutatás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: