Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - A Hazafias Népfront VII. kongresszusán Belpolitika - A Hazafias Népfront VII. kongresszusán
3 cm kifutó

Belpolitika - A Hazafias Népfront VII. kongresszusán

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1981. március 14. A Hazafias Népfront (HNF) VII. kongresszusán Kádár János (j3), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) első titkára és Lázár György (b), a Minisztertanács elnöke. Mögöttük áll többek között Rőder Edit (j2) és Kukorelli István (b2) jogász. MTI Fotó: Manek Attila
A Hazafias Népfront Nagy Imre által 1954-ben létrehozott tömegszervezet, amelynek célja az új szakasz mögötti társadalmi bázis kiépítése volt. Az országgyűlési választásokon nem pártok, a Hazafias Népfront indultak. Az országgyűlési választás tulajdonképpen a rendszer önigazolását szolgáló politikai demonstráció volt. Jelentéktelen kirakatszervezetté fejlesztették vissza, ám a 80-as években Pozsgay Imre vezetésével ismét reformműhellyé változott. Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök.

Készítette: Manek Attila
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-885865
Fájlnév: F_ABA19810314460.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kádár János, Lázár György, Kukorelli István, Rőder Edit


2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 500 HUF
14 500 HUF
12 000 HUF
10 000 HUF
8 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
11 500 HUF
9 500 HUF
8 000 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 819 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
7 819 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
4 276 HUF
4 244 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Jogász
Kormányfő
Párt
Pártvezetés
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: