Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Angyal Sándor színész Kultúra - Angyal Sándor színész
3 cm kifutó

Kultúra - Angyal Sándor színész

Magyarország, , Debrecen

Debrecen, 1960. január 18. Angyal Sándor Jászai-díjas színész kislányával, Évával könyvet olvas az átépítés alatt álló Debreceni Csokonai Színháztól kapott lakásukban. MTI Fotó: Bartal Ferenc
Angyal Sándor (Fehérgyarmat, 1925. jan. 8.–Bp., 1968. nov. 16.): Jászai Mari-díjas (1959) színész. 1945-ben műkedvelőként kezdte pályáját. 1949-ben végzett a SzAk-on, majd a debreceni Csokonai Színházhoz került. 1960-ban a Fővárosi Operettszínház szerződtette, amelynek az 1963–64-es Petőfi színházi kitérőt leszámítva, haláláig tagja maradt. Debreceni Csokonai Színház: Skalnitzky Antal tervei szerint készült színházat 1865-ben nyitották meg. 1916-ban a színház felvette Csokonai nevét. 1949 őszén államosítotják, majd 1949 után korszerűsítették. 1955-ben két szárnyépületettel bővítették a színházat. 1958–61 között teljesen felújították. 1978–82 között átépítették, társulata ekkor a Kölcsey Ferenc Megyei-Városi Művelődési Központ színháztermében játszott. A színházban a prózai tagozat mellett operatagozat is működik.

Készítette: Bartal Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-812853
Fájlnév: F__BA19600118061.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Angyal Sándor




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
10 398 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kultúra
Lakáspolitika
Művészet, kultúra és szórakozás
Szabadidő (általános)
Szórakozás
Életvitel

A sorozat további képei:


Hasonló képek: