Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Postai szolgáltatás - Postakocsi Postai szolgáltatás - Postakocsi
3 cm kifutó

Postai szolgáltatás - Postakocsi

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1961. szeptember 28. A Postamúzeum régi postakocsija közlekedik a Hősök terén, háttérben a Millenniumi emlékmű. MTI Fotó: Pálfai Gábor
A Millenniumi vagy Ezredéves emlékművet 1896-ban kezdték építeni, a honfoglalás ezeréves évfordulóján zajló hatalmas építészeti és városfejlesztési beruházás részeként. Tervezője és kivitelezője Zala György szobrász és Schikedanz Albert építész volt. Központjában, a 36 méter magas korinthoszi oszlopon Gábriel arkangyal szobra áll, jobb kezében a magyar Szent Koronát, a balban az apostoli kettős keresztet tartja, ahogyan a legenda szerint az államalapító Szent István király álmában megjelent. A szoboregyüttes 1906-ban, a négy allegorikus szobor (Háború, Béke, Munka és Jólét, Tudás és Dicsőség) felhelyezésével készült el. Gábriel alakja elnyerte az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját is. Talapzatán a honfoglaló hét magyar törzs vezéreinek lovas szobra látható. Az emlékművet lezáró köríves oszlopsorok között a magyar történelem kiemelkedő uralkodóinak és politikusainak bronzalakjai állnak.

Készítette: Pálfai Gábor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-827577
Fájlnév: F__PG19610928005.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
11 414 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
13 065 HUF
11 414 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Emlékmű
Közúti közlekedés
Postai szolgáltatás
Érdekesség, ritkaság

A sorozat további képei:


Hasonló képek: