Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Egyházi épület - Vác - A domonkosok temploma és rendháza Egyházi épület - Vác - A domonkosok temploma és rendháza
3 cm kifutó

Egyházi épület - Vác - A domonkosok temploma és rendháza

Magyarország, Pest megye, Vác

Vác, 2014. december 9. A Fehérek temploma a város főterén, a Március 15. téren advent idején. A barokk műemlék római katolikus templomot a fehér ruhát viselő domonkosrendi szerzetesek alapították. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
A templom építése 1699-ben kezdődött Kalcher Márton vezetésével, de csak 1755-ben készült el, amikor is Szűz Mária tiszteletére felszentelték. Eredetileg a domonkos rendhez, az ún. "fehér barátokhoz" tartozott, ez alapján kapta a nevét is. A templom 90-es évekbeli felújítása közben a munkások egy elfalazott ajtóra s mögötte egy elfelejtett lejáratra bukkantak, mely a templomtorony alatt fekvő nagy, boltozatos kriptába vezetett, ahol szinte a plafonig felhalmozott kétszázhatvanöt díszes koporsóra bukkantak. A koporsókban csontok helyett igen jó állapotban megmaradt, természetes úton mumifikálódott, halotti ruhába öltöztetett emberi maradványokat találtak, melyek feltárását végül a váci püspökség engedélyével a helyi Tragor Ignác Múzeum munkatársai végezték: azóta ők őrzik a halotti rítus tárgyait, míg az emberi maradványokat a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára gondozza. A kripta különleges leleteit egy kiállításon (Memento Mori) ismerhetik meg az érdeklődők.

Készítette: Jászai Csaba
Tulajdonos: Jászai Csaba
Azonosító: MTI-FOTO-523233
Fájlnév: BJASZ20141209006.jpg
ICC: Nem található
Model: S5
Date and Time: 2014:12:09 11:29:29
Exposure Time: 1/340 Sec
Aperture: 2.8
Flash: Yes
Quality: Unknown
Zoom Length: 14 mm
Exposure Program: Normal
Shutter Speed: 1/250 Sec
Exposure Bias: 21474835.810
Metering Mode: Pattern
Light Source: Unknown




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 000 HUF
14 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egyház
Kereszténység
Műemlék
Római katolikus
Szerzetesrend
Történelmi egyház
Vallási ünnep

A sorozat további képei:


Hasonló képek: