Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Ifjúsági szervezet - Úttörővasutas tanfolyam Ifjúsági szervezet - Úttörővasutas tanfolyam
3 cm kifutó

Ifjúsági szervezet - Úttörővasutas tanfolyam

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1961. február 7. Takács Lajos, az Úttörő Vasút üzemvezetője a váltó kezelésével és működésével ismerteti meg az úttörővasutas tanfolyam hallgatóit a Hűvösvölgyi végállomáson. MTI Fotó: Mikó László
Az úttörőmozgalom „a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése”. A Magyar Úttörők Szövetsége a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg 1946-ban. A szocializmus alatt az iskolás gyermekek túlnyomó többsége a tagja volt ennek a szervezetnek, amelyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott. 1989 után a mozgalom jelentéktelenné vált. 1948. július 31-én a Széchenyi-hegy állomáson adta át Gerő Ernő közlekedési miniszter az Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát. Indulásakor a vasút összesen három szerelvénnyel rendelkezett. Az építéssel egy időben megkezdődött a 10-14 éves úttörővasutas pajtások kiképzése is a MÁV oktatási központokban. A teljes hosszúságú Úttörővasutat 1950. augusztus 20-án adták át a forgalomnak. 1989-90-ben a teljes vonalat felújították. 1990. március 31-től az addigi MÁV Széchenyi-hegyi Úttörővasút immár MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasút néven működik tovább. 1992-ben Hűvösvölgy állomás épületében megnyílt a Gyermekvasutas Múzeum. A szerelvényeken és az állomásokon a mozdonyvezető és állomásfőnök funkció kivételével a feladatköröket gyerekek látják el.

Készítette: Mikó László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-822023
Fájlnév: F__KO19610207001.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Takács Lajos




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 000 HUF
26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 208 HUF
12 557 HUF
12 049 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
14 208 HUF
12 557 HUF
12 049 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Ifjúsági szervezet
Oktatás
Továbbképzés
Vasúti közlekedés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: