Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Magyarság - A Csemadok néptánccsoportja Kultúra - Magyarság - A Csemadok néptánccsoportja
3 cm kifutó

Kultúra - Magyarság - A Csemadok néptánccsoportja

Csehszlovákia, -, Rozsnyó

Rozsnyó, 1955. december 27. Kálmán Gizella, Tamar Ica, Karcagi Ibolya és Melicher Olga, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok) néptánckarának tagjai a leánykarikás című táncot próbálják. A háttérben a falon a Csemadok emblémája. MTI Fotó/Magyar Fotó: Pap Jenő
Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (Csemadok): 1949-ben alakult. Az első szervezet Érsekújvárott (Nové Zámky) jött létre, majd Muzsla (Mužla), Rozsnyó (Rožňava) és Somorja (Šamorínis) csatlakozott a mozgalomhoz. 1952 májusában már 380 alapszervezete és 34 995 tagja volt. Munkáját az is segítette, hogy ekkor már működtek magyar iskolák és megindult a magyar lapkiadás is. A Csemadok adta ki a Fáklya, majd a Hét című lapot. Takács András néptáncgyűjtő, a felvidéki magyar néptáncmozgalom egyik megalapítója 1951 őszén kezdett a Csemadokban dolgozni, akkor a pozsonyi alapszervezetben már működött egy énekkar és egy színjátszó csoport. Nem sokkal később megalakult a Népes táncegyüttes. Az ősbemutatót 1954-ben a pozsonyi Nemzeti Színházban tartották, rá egy évre a hatalom a Népest feloszlatta. A Csemadok gyűjtőmunkát is végzett, amellyel a hagyományőrző csoportokat is segíteni kívánták. Nagyjából tízezer méter film, kiadványok és tanulmányok sokasága őrzi ennek nyomait. A Csemadok hiánypótló tevékenységet végez ma is a magyar nemzetiségi kultúra területén. 1993-tól a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség nevet viseli.

Készítette: Pap Jenő
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-785655
Fájlnév: F__PP19551227065.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kálmán Gizella, Tamar Ica, Karcagi Ibolya, Melicher Olga




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
12 557 HUF
10 525 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egyesületek és klubok
Etnikai kisebbség
Kisebbségek
Kultúra
Magyarság
Nemzetiség, etnikum
Néptánc

A sorozat további képei:


Hasonló képek: