Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Állattenyésztés - Méntelep Sümegen Állattenyésztés - Méntelep Sümegen
3 cm kifutó

Állattenyésztés - Méntelep Sümegen

Magyarország, Veszprém, Sümeg

Sümeg, 1971. október 22. Lovászok járatják a méneket a Dunántúl egyik legnagyobb ménistállójának udvarán, a sümegi Méntelepen, háttérben a sümegi vár. MTI Fotó: Lajos György
Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A vár 10292. számú azonosítóval állami tulajdonú műemlék. IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A 14. század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi család ragadta magához, uralmukat csak az 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán a Luxemburgi Erzsébet királyné pártján álló nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött. Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a „pogány” hadak. 1553-ban emelték legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg-ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított, falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta a kuruc katonaság, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújtatta a császári parancsnokság. A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.

Készítette: Lajos György
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-867961
Fájlnév: F__LA19711022004.JPG
ICC: Nem található
Copyright: Magyar Távirati Iroda Rt.




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

14 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

4 302 HUF
4 048 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Táj, város
Állattenyésztés

A sorozat további képei:


Hasonló képek: