Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Színház - Szophoklész: Antigoné Kultúra - Színház - Szophoklész: Antigoné
3 cm kifutó

Kultúra - Színház - Szophoklész: Antigoné

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1958. július 17. Lőte Attila játszik Szophoklész: Antigoné című drámájában, melyet a Nyári Körszínház mutat be Kazimir Károly rendezésében. MTI Fotó: Keleti Éva
Lőte Attila (1934–) Jászai Mar-díjas (1973) színész. Körszínház: a Thália Színház igazgató főrendezője, Kazimir Károly kezdeményezésére a Thália Színház nyári játszóhelye 1958-ban nyílt meg. Először a Budapesti Nemzetközi Vásár lengyel pavilonjában, majd a Magyar Jégrevü színházépületében játszottak. Technikai okok miatt később visszatértek a Városligetbe, ahol először a szovjet pavilont kapták volna meg, de ennek tetőszerkezete életveszélyessé vált. Ezután került szóba az osztrák pavilon, melyből eredetileg télen, nyáron működő ifjúsági szórakozóhelyet szerettek volna csinálni, fűtés hiányában azonban az ötletet elvetették. Az épület nyári színháznak sem volt tökéletes, mert a tervezett színpad helyén egy hatalmas iroda volt, ezt pedig statikai okok miatt nem lehetett áthelyezni. Minden nehézség ellenére azonban megszűnéséig, 1990-ig itt működött a Körszínház. Műsorán főként egzotikus hangulatú epikus művek színpadi adaptációi szerepeltek. Helyén 1990-ben megnyílt a Globe Színház.

Készítette: Keleti Éva
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-802812
Fájlnév: F__EV19580717016.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Lőte Attila




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 033 HUF
10 271 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF
11 033 HUF
10 271 HUF
8 747 HUF
8 112 HUF
6 969 HUF
6 334 HUF
5 318 HUF
4 937 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Színház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: