Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Feneketlen-tó környéke Városkép - Feneketlen-tó környéke
3 cm kifutó

Városkép - Feneketlen-tó környéke

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1964. május 19. Egy nő sétál gyerekekkel a Feneketlen-tó partján. Háttérben a Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom (j) és a József Attila Gimnázium és Szakközépiskola (k) épülete, balra a Park Étterem szabadtéri terasza. MTI Fotó: Fényes Tamás
Feneketlen-tó: 1877-ben keletkezett, amikor a Kosztolányi Dezső tér helyén állt egykori téglagyár munkásai egy agyaggödröt mélyítettek, és ennek során felszín alatti vízfolyásra bukkantak, mely fokozatosan feltöltötte a gödröt. A tó körüli terület parkosítása 1957-ben kezdődött meg, ezt Ifjúsági Parknak nevezték el. Ekkor épült meg a Park étterem is (2000-től Hemingway étterem). Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplom: a Ciszterci Rend 1912-ben kezdte meg a tanítást Budán, ezzel egy időben megbízást kaptak az esztergomi érsektől plébánia szervezésére is. Az első plébánia 1923-ban Kelenföldi Nagyboldogasszony Plébánia néven alakult meg. 1924-re a Villányi út 3. sz. alatti telken felépült a plébániaház, és egy ideiglenes templom. A mai neobarokk stílusú templomot Wälder Gyula tervei alapján építették, felszentelésére 1938-ban került sor. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium: a ciszterci rend 1912-ben létesítette az iskolát, a Villányi úti neobarokk épület 1927-29-ben épült fel Wälder Gyula tervei alapján. 1950-ben az épületben a József Attila Gimnázium kapott helyet, majd a 90-es években újra megkezdte működését a Szent Imre Gimnázium.

Készítette: Fényes Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-847382
Fájlnév: F__NY19640519094.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gyerekek
Iskola
Szerzetesrend
Táj, város
Vendéglátás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: