Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt


Városkép - Miskolci pillanatképek
Magyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén, Miskolc
Miskolc, 1957. április 18.
Járókelők mennek át a villamossíneken Miskolc újjáépült városrészében.
MTI Fotó: Bereth Ferenc
Miskolc Északkelet-Magyarország legnagyobb városa és Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye. Magyarország negyedik legnépesebb városa (agglomerációval együtt Budapest és Debrecen után a harmadik legnagyobb).A környék Európa egyik legrégebben lakott területe. A szocialista időszakban Magyarország egyik legjelentősebb iparvárosaként élt a köztudatban, ebben az időben érte el legnagyobb kiterjedését – számos szomszédos település hozzácsatolásával – a legnagyobb népességszámát is.A rendszerváltás óta kulturális és idegenforgalmi szerepét igyekszik erősíteni; ebből a szempontból főbb látványosságai közé tartoznak a miskolctapolcai Barlangfürdő, a diósgyőri vár és a Miskolci Nemzeti Színház, illetve a közeli Bükki Nemzeti Park. A régió vezető városaként az ennek megfelelő funkciókat is betölti; egyetemi város, a megye és környéke gazdasági, kulturális központja. Város napja: május 11.
Készítette: Bereth Ferenc
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-795393
Fájlnév: F_BER19570418039.jpg
ICC: Nem található
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
Hasonló képek: