Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Külkapcsolat - A Varsói Szerződés tanácskozása Moszkvában Külkapcsolat - A Varsói Szerződés tanácskozása Moszkvában
3 cm kifutó

Külkapcsolat - A Varsói Szerződés tanácskozása Moszkvában

Szovjetunió, -, Moszkva

Moszkva, 1990. június 8. A szovjet és a magyar küldöttség tagjai tárgyalnak a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete egynapos ülésén Moszkvában (b-j, az asztal körül): a szovjet tolmács mellett Mihail Gorbacsov szovjet elnök, Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnök, szemben Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a magyar tolmács, Antall József miniszterelnök, Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök és Für Lajos honvédelmi miniszter. MTI Fotó: Varga László
Für Lajos (Egyházasrádóc, 1930. december 21. – Budapest, 2013. október 22.) történész, az MTA doktora, politikus, az MDF alapító tagja, az Antall-kormány és a Boross-kormány honvédelmi minisztere. Göncz Árpád (Budapest, 1922. február 10.-) József Attila-díjas (1983) író, műfordító, 1990. május 2. – 2000. augusztus 4. között köztársasági elnök. Antall József (1932-1993) történész, politikus. 1989-től a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, majd elnöke. 1990-1993-ban a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Nyikolaj Ivanovics Rizskov, 1985. szeptember 27. 1991. január 14. között a Szovjetunió kormányfője. Mihail Gorbacsov (1931-) szovjet politikus, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára (1985-1990), majd a Szovjetunió elnöke (1990-1991). Nobel-békedíjas (1991). Somogyi Ferenc (Hartkirchen, Ausztria, 1945. szeptember 1.) politikus, diplomata, volt külügyminiszter, a Magyar Köztársaság volt washingtoni nagykövete.

Készítette: Varga László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-912624
Fájlnév: F_GAL19900608043.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Für Lajos, Somogyi Ferenc, GORBACSOV, Mihail Szergejevics, Göncz Árpád, Antall József, Rizskov, Nyikolaj




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Katonai kérdés
Kormány
Kormányfő
Külkapcsolat
Miniszter
Minisztériumi vezető
Nemzetközi katonai szervezet
Nemzetközi szervezet
Nemzetvédelem, honvédelem
Politikus
Tanácskozás
Államfő
Államvezetés
Újságíró

A sorozat további képei:


Hasonló képek: