Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szervezet - Új otthonba költöznek a szombathelyi úttörők Szervezet - Új otthonba költöznek a szombathelyi úttörők
3 cm kifutó

Szervezet - Új otthonba költöznek a szombathelyi úttörők

Magyarország, Vas megye, Szombathely

Szombathely, 1961. szeptember 16. Vidám úttörő gyerekek szaladnak a Magyar Lászlóról, az 1956-os eseményekben elhunyt mártírról elnevezett úttörőházzá alakított kastély parkjában. MTI Fotó: Fényes Tamás
Magyar László Úttörőház: Az angol romantikus, tornyos kastélyt Zwitkovich Károly hadbiztos építtette 1851-ben, és Károly várra keresztelte. A kastélyt 1871-ben Sövegjártó ügyvéd vásárolta meg, és egy 5 mázsás vasbaglyot helyeztetett a homlokzatára. 1958-ban helyreállították, ez volt a Magyar László Úttörőház. A vasbagoly mára már eltűnt, de a városlakók Bagolyvárnak nevezték el az épületet. A Magyar Úttörők Szövetsége „a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése” a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg, 1946-ban. Alapvető feladata az volt, hogy tagjait "a párt iránti szeretetre és hűségre, proletár nemzetköziségre" nevelje. A rendszerváltás után 1990-ben egyik napról a másikra feloszlott a pártállami gyermekszervezet.

Készítette: Fényes Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-827463
Fájlnév: F__NY19610916020.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Magyar László




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
13 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gyerekek
Kiskorúak
Szabadidő (általános)
Szervezet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: