Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Mezőgazdaság - Magyar Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság - Magyar Agrártudományi Egyetem
3 cm kifutó

Mezőgazdaság - Magyar Agrártudományi Egyetem

Magyarország, -, -

Magyarország, 1950. május A Magyar Agrártudományi Egyetem hallgatói a kísérletvezető segítségével a fejlődő növényeket vizsgálják az egyetem tangazdaságában. A felvétel készítésének pontos dátuma és helye ismeretlen. MTI Fotó/MAFIRT: Bauer Sándor; Szécsényi József
A Magyar Agrártudományi Egyetemet 1945-ben alapították, budapesti székhellyel. Az egyetem akkoriban még nem rendelkezett önálló épülettel; a főváros több pontján különböző, már meglévő intézmények épületeiben kezdte meg működését. A területi szétszórtság az oktatás szervezése szempontjából nagy hátrányt jelentett, ezért 1949-ben az egyetem teljes átszervezése mellett döntöttek. Az egyetem új helyéül Gödöllőt jelölték meg: a premontrei rend gödöllői intézményeinek 1950-es államosítását követően a kezelői jogokat az Agrártudományi Egyetem kapta meg. 1951-től 1956-ig a nagyüzemi termelési ágazatok igényei szerint (növénytermesztés, állattenyésztés, ökonómia) több kar működött egymás mellett, majd 1957-ben a karok egyesültek Gödöllői Agrártudományi Egyetem néven.

Készítette: Bauer Sándor Szécsényi József
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-766219
Fájlnév: FMAFI19509513006.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Agrártudomány
Egyetem
Mezőgazdaság
Tanulók

A sorozat további képei:


Hasonló képek: