Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - A Fidesz II. kongresszusa Belpolitika - A Fidesz II. kongresszusa
3 cm kifutó

Belpolitika - A Fidesz II. kongresszusa

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. október 14. Orbán Viktor, a párt szóvivője felszólal a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) II. kongresszusán a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az elnökségben helyet foglal Bozóki András (k), a Magyar Narancs című lap szerkesztője és Ungár Klára, a párt egyik alapítója. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (rövidített nevén Fidesz) konzervatív-polgári demokrata néppárt. Régebbi nevei: Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Fidesz – Magyar Polgári Párt (Fidesz–MPP). Fiatal Demokraták Szövetsége néven 1988. március 30-án alapította 37 fiatal értelmiségi Budapesten, a Bibó István Szakkollégiumban. 1990-ben, az első szabad választásokon bejutott a parlamentbe és 22 fős frakciót alkotva parlamenti pártként folytatta tevékenységét. 1992-ben felvették a Liberális Internacionáléba. Ungár Klára (1958-) közgazdász, 1988-93 a Fidesz tagja. Bozóki András (1959-)szociológus, politológus, 1989-92 a Magyar Narancs című lap szerkesztője. Orbán Viktor (1963-) politikus, a Fidesz egyik alapítója, 1998-2002 és 2010- miniszterelnök.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-908311
Fájlnév: FNYIP19891014151.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Orbán Viktor, Ungár Klára, Bozóki András, Orbán Viktor, Bozóki András




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

32 000 HUF
27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
29 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Egyetem
Felsőfokú oktatás
Fidesz
Párt
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: