Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke Belpolitika - Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke
3 cm kifutó

Belpolitika - Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1964. augusztus 8. Vass Istvánné, az Országgyűlés elnöke otthonában. MTI Fotó: Bajkor József
A poltikusnő munkáscsaládból származik. Tizennégy éves korától az Albertfalvai Gumigyárban, majd a Lóden Posztógyárban dolgozott. Az 1930-as években a sztrájkmozgalom egyik résztvevőjeként kizárták a gyárból, munka nélkül maradt. Később a Budafoki Zománcárugyárba került, ahol 1945-ig mint hegesztő dolgozott. A pártnak 1939 óta tagja. A felszabadulás évében Budafokon szervezte a nőmozgalmat, majd 1947 elejétől részt vett a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) munkájában, 1950 és 1956 között a nőmozgalom főtitkára volt. 1953-ban országgyűlési képviselővé, majd 1956-ban a képviselőház alelnökévé választották. A Béketanácsnak 1950-es megalakulása óta elnökségi tagja, 1956-tól pedig a Hazafias Népfront elnökségének tagja. 1963-ban választották az Országgyűlés elnökévé, ez volt az első eset, hogy nőt választottak erre a tisztségre. Három gyermeke és két unokája van.

Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__OR19640808087
Fájlméret: 3 421 KB
Fájlnév: F__OR19640808087.jpg
ICC: Nem található

Személyek: VASS Istvánné




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Házelnök
Nőmozgalom

A sorozat további képei:


Hasonló képek: