Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Történelem - Rendszerváltás - A Nemzeti Háromszög tárgyal Történelem - Rendszerváltás - A Nemzeti Háromszög tárgyal
3 cm kifutó

Történelem - Rendszerváltás - A Nemzeti Háromszög tárgyal

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. augusztus 25. A Nemzeti Háromszög augusztus 24-én megkezdett középszintű poltikai megbeszélésein a Parlamentben az MSZMP tárgyalódelegációját Pozsgay Imre, az Ellenzéki Kerekasztalét Boros Imre, a Harmadik Oldalét Nagy Imre vezeti. Balra az Ellenzéki Kerekasztal képviselői: Pető Iván (b1, SZDSZ), Orbán Viktor (b2, FIDESZ), Varga Csaba (b3, Magyar Néppárt), Torgyán József (b5, FKgP), Boros Imre (b6, FKgP), Szabad György (b7, MDF) és Antall József (b8, MDF). Jobbra az MSZMP képviseletében Fejti György (j5) KB titkár és Pozsgay Imre (j6), a Politikai Bizottság tagja, valamint Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár (j7). Szemben a Harmadik Oldal képviselői: Nagy Imre (j4, DEMISZ) és Kósáné Kovács Magda (j5, SZOT). MTI Fotó: Kovács Attila
1989 márciusában a belsőleg egyre megosztottabb MSZMP kétoldalú tárgyalássorozatot kezdett a demokratikus átalakulást és többpártrendszert követelő ellenzéki szervezetekkel. Március 22-én megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, hogy egységes álláspontot alakítson ki az alkotmányos átalakulás kereteiről, és ellenálljon az ellenzéket különalkukkal kecsegtető MSZMP megosztó törekvéseinek. Ezzel egyidejűleg az MSZMP felgyorsította a kétoldalú tárgyalássorozatot. Április 8-án az MSZMP KB a későbbi Harmadik Oldalt alkotó politikai és társadalmi szervezetekkel is tárgyalt a tervezett nemzeti kerekasztal létrehozásáról, erre a megbeszélésre az EKA tagjai – az FKgP kivételével - nem fogadták el a meghívást. Június 10-én megszületett a megállapodás az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal között az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről. Harmadik Oldal néven az MSZMP-hez közel álló szervezetek is bekapcsolódtak az érdemi tárgyalásokba. A békés politikai átmenet feltételeit kidolgozó nemzeti kerekasztal-tárgyalások nyitó plenáris ülését 1989. június 13-án tartották az Országgyűlés Vadásztermében. A záró ülés szeptember 18-án zajlott. A három hónapos tárgyalássorozat eredményeként Magyarországon megteremtődtek a rendszerváltozás jogi-politikai feltételei. Az EKA tagjai a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Néppárt, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság voltak, júniusban csatlakozott hozzájuk a Kereszténydemokrata Néppárt is. A Harmadik Oldal az MSZMP-hez közeli társadalmi szervezeteket tömörítette: tagja volt a Baloldali Alternatíva Egyesülés, a Hazafias Népfront, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Münnich Ferenc Társaság, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa.

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-907683
Fájlnév: F__TT19890825020.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Pető Iván, Orbán Viktor, Varga Csaba, Torgyán József, Boross Imre, Szabad György, Antall József, Fejti György, Pozsgay Imre, Gál Zoltán, Nagy Imre, Kósáné Kovács Magda




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 500 HUF
14 500 HUF
12 000 HUF
10 000 HUF
8 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
11 500 HUF
9 500 HUF
8 000 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 819 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
7 819 HUF
7 819 HUF
7 040 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 929 HUF
5 261 HUF
5 261 HUF
4 639 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 750 HUF
3 238 HUF
3 238 HUF
2 771 HUF
4 276 HUF
4 244 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

FKGP
MDF
Parlament
SZDSZ

A sorozat további képei:


Hasonló képek: