Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Egyház - Sopron-Bánfalva - Mária Magdolna templom Egyház - Sopron-Bánfalva - Mária Magdolna templom
3 cm kifutó

Egyház - Sopron-Bánfalva - Mária Magdolna templom

Magyarország, Győr-Moson-Sopron, Sopron

Sopronbánfalva, 1965. július 15. A sopron-bánfalvi Mária Magdolna templom. MTI Fotó: Járai Rudolf
A Mária Magdolna-templom helyén korábban kelta település, majd római villa állt. A falut először 1277-ben említik. Ekkor Zuan vagy Zovány néven várföld volt. A 15. századtól kezdve Wandorfnak hívták. A 19. század elejétől Bánfalvának nevezték. A kis templom fallal övezett kert közepén áll. Kapuját az egykori barokk szentélyrácsból készítették. A torony az oromzat csúcsáig négyszögletes, innentől kezdve nyolcszögű. A templom belső padlószintje a kinti járószintnél egy lépcsőfokkal mélyebben fekszik. A falu közepén álló templom a 12. században épült. Hajója még ma is román kori. A tornyot a 14. században építették, amely a soproni bencés templom tornyára hasonlít. A templom szószéke is középkori. A kőtorony két oldalán Szent József és Remete Szent Antal 18. századi kőszobrai állnak.

Készítette: Járai Rudolf
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-850281
Fájlnév: C__JA19650715047.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egyház
Kereszténység
Táj, város

A sorozat további képei:


Hasonló képek: