Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Életkép - Séta a Duna-parton Életkép - Séta a Duna-parton
3 cm kifutó

Életkép - Séta a Duna-parton

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1958. február 12. Két nő kisgyermekével sétál a februári tavaszban a Duna partján. A háttérben a Szabadság híd. MTI Fotó: Vadas Ernő
Szabadság híd: A főváros negyedik hídjaként 1893-ban a Kereskedelmi Minisztérium tervpályázatot adott ki a Fővám téri-híd megépítésére. Feketeházy János terveit fogadták el. A kivitelezési részletterveket Gállik István és Beke József készítette. A kapuzatok Nagy Virgil nevéhez fűződnek. Az építkezés 1894-ben kezdődött. 1895-re elkészültek a pillérek és a hídfők. A teljes építkezést 1896 augusztusában fejezték be. Október 4-én adták át. Ferenc József verte be az utolsó szegecset. Innentől kezdve viseli a Ferencz József-híd nevet. 1898-ban elindult a rajta a villamosközlekedés, 1928-ra pedig az autóbusz-közlekedés. 1945-ben a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta. Egy hónappal később a szovjet katonai alakulatok az átkelő maradványait ideiglenesen ponthíddá alakították, amely 1946 januárjáig állt, majd a lerombolt hidak közül elsőként nyitották meg 1946 augusztusában. Ettől kezdve viseli a Szabadság híd nevet. 1980-ban elbontották a teljes pályaszerkezetét, és vasbeton pályaelemeket kapott. Később 2007-ben a forgalomnövekedés miatt újból felújították. A munkálatok miatt 15 hónapra lezárták. Ekkor került sor a pillérek, a hídfők javítására, az útpálya, a villamos pálya és a járda átépítésére, a műemléki rekonstrukcióra, valamint a díszkivilágítás kiépítésére.

Készítette: Vadas Ernő
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-800410
Fájlnév: F__VA19580212001.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 500 HUF
28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

14 208 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
14 208 HUF
13 700 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Időjárás
Szabadidő (általános)
Táj, város

A sorozat további képei:


Hasonló képek: