Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt


Ifjúság - Békestaféta érkezése
Magyarország, Pest megye, Vecsés
Vecsés, 1950. október
Az Ifjúsági Békestaféta érkezési ünnepsége a Steinmetz kapitány emlékművénél (Mikus Sándor alkotása, 1948). A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.
MTI Fotó/Magyar Fotó:
Steinmetz kapitány emlékműve: 1946-ban a főváros vezetése úgy határozott, hogy méltó emléket állít az állítólag meggyilkolt parlamenternek. 1948 szeptemberében pályázatott írtak ki egy, Vecsés határában felállítandó emlékmű elkészítésére. A kiírást Kerényi Jenő nyerte, de nyilván a szovjet szakértők nyomására, Mikus Sándor kapott felkérést, aki mellesleg a bírálóbizottság tagja volt. Az emlékmű terveinek elkészítésében Vasziljev szovjet százados is részt vett. Az előkészületek részeként a gyömrői temetőben exhumálták Steinmetz kapitányt és áttemették a készülő emlékmű alapzatához.
Az emlékművet 1948. december 29-én avatták fel Budapest határánál. A rohammunkával készült emlékmű egy roskadozó, halálos sebet kapott katonát ábrázolt, kezében zászlóval, mögötte katonatársa állt, kezével megálljt parancsolva.
Az emlékművet az 56-os forradalom idején felrobbantották. A forradalom leverése után Mikus újra megbízást kapott a szobor elkészítésére, aki kihasználva a kínálkozó lehetőséget, a kétalakos kompozíció helyett, az Osztapenko-szoborhoz hasonló, egészalakos szobrot készített, amelyet 1958-ban állítottak fel.
Békemozgalom: korunk egyik legszélesebb nemzetközi társ. tömegmozgalma, amelynek célja, hogy védje a békét, megakadályozza háborúk és kiváltképp egy újabb világháború kirobbanását. Létrejötte a II. világháborút követő hidegháború éveire esett, első világkongresszusát 1949-ben tartották, vezető szerve az 1950-ben megalakult Béke-világtanács. A nemzetközi békemozgalom kezdetben világméretű aláírásgyűjtő akciókat kezdeményezett az atomfegyver betiltásáért és a nagyhatalmak békeegyezményének megkötéséért.
Készítette: -
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-767017
Fájlnév: F___X1950_410002.jpg
ICC: Nem található
Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!
A sorozat további képei:
Hasonló képek: