Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Középszintű politikai egyeztető tárgyalások Belpolitika - Középszintű politikai egyeztető tárgyalások
3 cm kifutó

Belpolitika - Középszintű politikai egyeztető tárgyalások

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. április 24. Antall József, az MDF alapító tagja (b2), Dr. Boross Imre (b3), Prepeliczay István (b5) és Torgyán József (b4), a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt képviselői és Varga Csaba, a Magyar Néppárt képviselője (b7), az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében, Fejti György (j1) és Pozsgay Imre (b2), a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) képviselői részt vesznek a háromoldalú középszintű politikai tárgyalásokon a Parlamentben. Az Ellenzéki Kerekasztal delegációját Boross Imre, a harmadik oldalét pedig Kósáné Kovács Magda vezeti. MTI Fotó: Kovács Attila
A magyarországi rendszerváltásra (a térség többi kommunista államához hasonlóan) válsághelyzetben – elsősorban az államszocialista geopolitikai rendszert fenntartó Szovjetunió strukturális (katonai és gazdasági) válságának következtében – kerülhetett sor, a társadalom egy kis részének, elsősorban az értelmiség egyes, politika iránt érdeklődő csoportjainak aktív részvételével. Az új rendszer kompromisszumok, politikai alkuk eredménye volt, s az átalakulás az új elitek megteremtése mellett az államszocialista politikai és gazdasági elitek (MSZMP-nómenklatúra) társadalmi előnyeinek részleges - bár jobbára átmeneti és korlátozott - átmentését is eredményezte.

Készítette: Kovács Attila
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-905398
Fájlnév: F__TT19890824028.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Varga Csaba, Torgyán József, Prepeliczay István, Boross Imre, Antall József, Fejti György, Pozsgay Imre




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Parlament
Párt
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: