Nemzeti fotótár
Megállítjuk az időt
Régészet - Tokod melletti ásatások Régészet - Tokod melletti ásatások
3 cm kifutó

Régészet - Tokod melletti ásatások

Magyarország, Komárom-Esztergom, Tokod

Tokod, 1960. augusztus 4. Tokod mellett feltárják az üveggyár közelében lévő IV. századbeli római katonai tábort. A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutató Csoportjának dolgozói az ország legfiatalabb kutató intézetének munkatársai. Az intézmény kutatói a budapesti szeptemberi finnugor kongresszusra készülnek. MTI Fotó: Fényes Tamás
Tokod környéke már ősidők óta lakott helynek számít. Területén bronzkori, római és honfoglalás kori leletek is előkerültek. A római erőd (castrum) a 370-es években épülhetett egy kora császárkori tábor helyére, az V. század elejéig állomásozott benne katonaság. A 120x140 méter területű, 1,5 m falátmérőjű, 11 kerek toronnyal rendelkező tábor díszes kapuval és fürdővel is rendelkezett. Találtak kerámiaégető, üveg- és fémolvasztó-kemence maradványokat is, melyek azt bizonyítják, hogy a rómaiak már ismerték és használták a helybeli szenet. 1893-ban Récsey Viktor bukkant rá a falakra, majd az 1920-as években Balogh Albin, az 1950-es években Mócsi András vezetésével zajlottak az ásatások.

Készítette: Fényes Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-818183
Fájlnév: F__NY19600804009.jpg
ICC: Nem található
Orientation: 0
Resolution: 300.000
ResolutionUnit: 2
ColorSpace: 65535




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

11 000 HUF
9 000 HUF
10 500 HUF
9 000 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

3 816 HUF
3 694 HUF
3 037 HUF
2 838 HUF
3 816 HUF
3 694 HUF
3 037 HUF
2 838 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

MTA
Régészet
Tudomány (általános)

A sorozat további képei:


Hasonló képek: