Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Budapesti látkép Városkép - Budapesti látkép
3 cm kifutó

Városkép - Budapesti látkép

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1964. április 23. Turisták nézik a kilátást a Citadelláról a Dunára. Előtérben a Szabadság-, mögötte a Petőfi híd. Jobbra a Gellért szálló épülete. MTI Fotó: Kácsor László
Citadella: a Gellért-hegy tetején álló erőd, építését az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverését követően, 1850-ben rendelte el Ferenc József császár és király. Kasselik Ferenc és Zitterbarth Mátyás tervei alapján épült, 1854-ben adták át. Gellért Gyógyfürdő és Szálló: területén előtörő forrás már az Árpád-korban és a török időkben is fürdőt táplált. II. András király a pestis elleni védekezés céljából kórházat állíttatott a forrás fölé. A török hódoltság ideje alatt az Acsik ilidzse nevű termálfürdő állt itt. Buda visszafoglalása (1686) után kincstári tulajdon, majd 1718-tól 1809-ig Buda városának tulajdona. 1832-ben Koischor Szilárd tulajdonos emeltetett kastélyszerű épületet a fürdő fölé. 1894-ben a Ferenc József híd építése miatt lebontották, majd 1912-18 között a főváros modern, naponta akár 3500 vendéget kiszolgáló fürdőt és gyógyszállót építtetett. Tervezői Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor voltak. A II. világháború komoly károkat okozott az épületben, melyen 1945-ben, 1961-ben és 1980-ban is nagyszabású felújítási munkákat végeztek. Szabadság híd: 1896. október 4-én nyitották meg, 1945-ig a Ferenc József híd nevet viselte. 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok felrobbantották. Az újjáépített hidat 1946. augusztus 20-án nyitották meg Szabadság híd néven. Petőfi híd: 1937 szeptemberében nyitották meg, 1945-ig Horthy Miklós nevét viselte. 1945. január 14-én felrobbantották, romjaira a szovjet hadsereg ideiglenes hidat épített. Ez 1945 áprilisáig állt. A roncsok kiemelése után a MÁVAG építette újjá a hidat, melyet 1952. november 25-én adtak át a forgalomnak.

Készítette: Kácsor László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-846954
Fájlnév: F__KL19640423008.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Folyó
Szálláshely
Turizmus
Táj, város

A sorozat további képei:


Hasonló képek: