Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Távközlés - 30 éves a fővárosi automata telefonközpont Távközlés - 30 éves a fővárosi automata telefonközpont
3 cm kifutó

Távközlés - 30 éves a fővárosi automata telefonközpont

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1958. július 18. Szecskó Gizella vonalvizsgáló telefonál, az előtte lévő készülék segítségével irányítja a telefonműszerészeket. A Posta és az akkori Standard Gyár 1928-ban, 30 éve szerelte fel a fővárosban az első automata telefonközpontot. MTI Fotó: Lajos György
Budapesten 1881. május 1-jén kezdte meg működését a budapesti Telefonközpont a jelenlegi József Attila utca (egykor Fürdő utca) 10. számú ház III. emeletén. Építője és első igazgatója Puskás Tivadar öccse, Ferenc volt. A központ 1928-ra kinőtte magát, s így akkor áttértek az automata központra, amelynek következtében a hívószámok kezdetben öt, majd később hat számjegyűek lettek. 1989. szeptember 1-jén változtak a budapesti telefonszámok hétjegyűre. A Standard Villamossági Rt. az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. távbeszélő és távíró-osztályaiból vált ki és lett önálló gyár 1928. január elsejétől. Korábban telefonközpontokat, telefonkészülékeket gyártottak, de a rádiókészülékek gyártását is elkezdték 1926-28-ban, Standard márkanévvel. A második világháború előtt a Standard Rt. volt hazánk egyik legjelentősebb híradástechnikai vállalata. 1949 decemberében államosították. 1952-től BHG (Beloiannisz Híradástechnikai Gyár) néven termelt tovább 1991-ig.

Készítette: Lajos György
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-802871
Fájlnév: F__LA19580718016.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Szecskó Gizella




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 049 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
12 049 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Távközlés
Vállalat
Évforduló

A sorozat további képei:


Hasonló képek: