Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MSZMP Központi Bizottságának ülése Belpolitika - Az MSZMP Központi Bizottságának ülése
3 cm kifutó

Belpolitika - Az MSZMP Központi Bizottságának ülése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. március 7. Berend T. Iván (b), a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) tagja és Aczél György, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója a Központi Bizottság ülésén a Jászai Mari téri székházban. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
Aczél György (szül. Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31. – Bécs, 1991. december 6.) kommunista politikus, különböző tisztségekben Magyarország legfőbb kultúrpolitikai vezetője az 1960-as, 1970-es években és az 1980-as évek elején. 1958. február 10-től 1967. április 18-ig a művelődésügyi miniszter első helyettese. Ő dolgozta ki a "három T" (támogatás, tűrés, tiltás) irányelvét. 1967-től az MSZMP KB kulturális titkára, 1974-től a Minisztertanács elnökhelyettese, 1980-ban az Országos Közművelődési Tanács elnöke lett, majd visszakerült kulturális titkári pozíciójába, ahonnét 1985 márciusában váltották le. Ezt követően az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója 1989. októberi nyugdíjazásáig. Berend T. Iván (Berend Tibor Iván, Budapest, 1930. december 11.) Kossuth-díjas (1961) magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1973 és 1979 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora, 1985 és 1990 között az MTA elnöke, 1988 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagja. 1990-től a University of California at Los Angeles (UCLA) professzora.

Készítette: E. Várkonyi Péter
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-904385
Fájlnév: FNYIP19890307125.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Aczél György, Berend T. Iván




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

MTA
Pártvezetés
Tanácskozás
Tudományos intézet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: