Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Az MNDSZ III. kongresszusa - Megnyitó Belpolitika - Az MNDSZ III. kongresszusa - Megnyitó
3 cm kifutó

Belpolitika - Az MNDSZ III. kongresszusa - Megnyitó

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1952. május 23. Résztvevők a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) III. kongresszusának megnyitó nagygyűlésén a Parlament előtt. MTI Fotó/Magyar Fotó: Botta Ferenc
A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) 1945 és 1956 között működő, a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére létrejött szervezet. Az MKP kezdeményezésére 1945. február 18-án alakult meg. A látszólag „pártonkívüli társadalmi szervezet” a nők helyzetének törvényes szabályozását követelte, a férfiakkal való teljes egyenjogúsítás alapján. 1946 elején hagyták jóvá szervezeti szabályzatát, amiben a munkás, paraszt, értelmiségi, háztartásbeli nők politikai és gazdasági problémáinak képviseletét, az intézményes anya- és gyermekvédelem előmozdítását, kulturális és oktatói feladatok ellátását jelölte meg fő feladatnak. 1945-ben „Asszonyok” címmel képes folyóiratot indított (1949-ig jelent meg). Az első két évben már mintegy 500 ezer tagja, és 500 vidéki csoportja volt. 1946-ig Budapesten és vidéken a szociális-egészségügyi munkákba kapcsolódtak be. Az első országos találkozó után (1946. április) már egyre inkább a KMP női szervezeteként működött, hiszen fő feladatnak már a reakció elleni küzdelmet, a közigazgatás megtisztítását, a szövetkezetek kiépítését, a széncsata támogatását tekintette. Elnöke 1949-ig Rajk Lászlóné, főtitkára 1949 és 1952 között Jóború Magda, majd Vass Istvánné volt. 1948-ban a többi női szervezetet is az MNDSZ-be kényszerítették, ezzel létre jött az MDP befolyása alatt álló egységes nőmozgalom, átvéve annak jelszavait. Nők Lapja néven képes hetilapot indítottak. A párt- és DISZ-szervezetek erősödésével azonban 1952 elején e szervezeteket felszámolták, s helyettük a szakszervezeten belül alakultak nőbizottságok. Az MNDSZ 1956-ban megszűnt, majd 1957-ben Magyar Nők Országos Tanácsa néven alakult újjá, s működött 1989-ig.

Készítette: Botta Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-772455
Fájlnév: F__BT19520523017.jpg
ICC: Nem található
Copyright: Magyar Távirati Iroda Rt.




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

14 500 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Nőkérdés
Nőmozgalom
Szervezet
Tanácskozás
Társadalmi mozgalom, társadalmi szervezet

A sorozat további képei:


Hasonló képek: