Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Kultúra - Daljáték - Melis György operaénekes a János vitéz szereplőjeként Kultúra - Daljáték - Melis György operaénekes a János vitéz szereplőjeként
3 cm kifutó

Kultúra - Daljáték - Melis György operaénekes a János vitéz szereplőjeként

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1950. január 1. Melis György (b) és fiatal szereplő társa, mindketten Kacsóh Pongrác János vitéz című háromfelvonásos daljátékának Strázsamester szereplőjeként. A művet a Magyar Állami Operaház által Tóth Aladár igazgatósága alatt bérelt Városi Színházban 1949. december 26-án mutatták be, s az 1950. évi színházi évadban játszották. Rendezője Mikó András volt. Ugyanekkor a Gördülő Opera is folyamatosan műsoron tartotta, mint az egyik legnépszerűbb művet. A műtermi felvétel készítésének pontos ideje ismeretlen. Magyar Fotó: Várkonyi László MTI Fotó: Várkonyi László
Melis György (1923-2009) Kossuth-díjas (1962) operaénekes (bariton), kiváló művész. Az 1940-es évek végén indult meg a Gördülő Opera működése. Ennek megszervezése a vidéki társulatok felszámolását is maga után vonta, de a helyi erők mindenütt a túlzott központosítás ellen voltak, így hamarosan Szegeden és Miskolcon is újraindult az operajátszás, párhuzamosan a Gördülő Operával. Állandó vándor társulata mellett az Opera énekesei is többször szerepeltek előadásaikon. A társulat énekesei, a MÁV zenekara vonaton utaztak, s részben ott is háltak.

Készítette: Várkonyi László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-765529
Fájlnév: F__VL______52004a.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Melis György




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
12 049 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 588 HUF
5 572 HUF
5 318 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Ifjúság
Komolyzene
Kultúra
Opera
Rendezvény
Szórakozás
Találkozó

A sorozat további képei:


Hasonló képek: