Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sport - Tehetségkutató korcsolyaverseny Sport - Tehetségkutató korcsolyaverseny
3 cm kifutó

Sport - Tehetségkutató korcsolyaverseny

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1959. február 4. A Tehetségkutató gyorskorcsolyázó verseny résztvevői felveszik korcsolyacipőiket a Műjégpályán. A Fővárosi Sportboltok és az Úttörő Szövetség által rendezett versenyen több mint 100 résztvevő jelezte indulását. MTI Fotó: Mikó László
A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyater-mében megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé, aki hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városli-geti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthe-lyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön építész keze alól kikerült tervek alapján. A megnyitó után nagy lendülettel indult útjára a korcsolyások élete. A főépület díszes nagytermében csodálhatta meg a közönség a pazar kilátást. A legalsó szinten működött a korcsolyakötő helység, míg fenn a melegedő és a zenekari terem kapott helyett. Óriási lelkesedés kísérte a korcsolyázást a pestiek között. Sehol a világon nem volt még ekkora összefüggő nyitott jégpálya, mint a budapesti Városligeti. Az itt rendezett első korcsolyaversenyek a résztve-vők ügyességét voltak hivatottak lemérni, így különösebb szabályok nem léteztek a versenyekhez. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség 1892-es meg-alakulását követően, 1893. február 8-án már teljesen szabályos gyorskorcsolya versenyt rendez-tek a Városligetben. Úttörőmozgalom: Az úttörőmozgalom „a gyermekek önkéntes tömegszervezeti tömörülése”. A Magyar Úttörők Szövetsége a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség vezetése alatt alakult meg 1946-ban. A szocializmus alatt az iskolás gyermekek túlnyomó többsége a tagja volt ennek a szervezetnek, amelyben a kommunista ideológiai nevelés döntő szerepet játszott. 1989 után a mozgalom jelentéktelenné vált.

Készítette: Mikó László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-806396
Fájlnév: F__KO19590204003.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 033 HUF
9 636 HUF
9 255 HUF
7 985 HUF
7 604 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 318 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gyerekek
Gyorskorcsolya
Ifjúság
Kiskereskedelem
Pénzügy (általános)
Sport

A sorozat további képei:


Hasonló képek: