Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Ifjúság - Építőtábor - Övcsatorna épül a Keleti Főcsatorna mellett Ifjúság - Építőtábor - Övcsatorna épül a Keleti Főcsatorna mellett
3 cm kifutó

Ifjúság - Építőtábor - Övcsatorna épül a Keleti Főcsatorna mellett

Magyarország, Hajdú-Bihar, Bakonszeg

Bakonszeg, 1960. július 1. A napi munka kiértékelését mutató munkaverseny híradó-táblát veszik körül munka után az Asztalos János ifjúsági építőtábor fiataljai. Bakonszeg határában épült fel az idén először a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottság építőtábora. Június végétől augusztus 20-ig összesen 1200 debreceni és Hajdú-Bihar megyei középiskolás és egyetemista fiatal vesz részt a Keleti Főcsatorna melletti 12 kilométer hosszú övcsatorna építésében. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) a magyar kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezete volt 1957 és 1989 között. A KISZ szervezte építőtáborok 1958-tól kezdve a Kádár-rendszer ifjúságpolitikájának egyik sarokkövét képezték. Az elsősorban nevelő és propagandacélokat szolgáló építőtáborokat a Komszomol rohammunka építő táborai mintájára szervezték meg. A táborok eleinte építkezésekkel, majd időszaki mezőgazdasági munkákkal igyekeztek összekötni a morális célzatú nevelést, hogy a gazdasági szükségleteket is kielégítsék.

Készítette: Vigovszki Ferenc
Tulajdonos: MTI Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-817079
Fájlnév: F_VIG19600701024.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 652 HUF
10 652 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
10 652 HUF
10 652 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
4 302 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egyetem
Ifjúság
Ifjúsági szervezet
Nyaralás, vakáció
Tanulók

A sorozat további képei:


Hasonló képek: