Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Mátyás-templom Városkép - Mátyás-templom
3 cm kifutó

Városkép - Mátyás-templom

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1984. március 21. A Mátyás-templom déli oldala, balra az államalapító Szent István király szobra. MTI Fotó: Ráfael Csaba
A Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári főtemplom, vagy közhasználatú nevén Mátyás-templom története teljesen összefonódott királyaink egykori székhelyének, Buda városának történetével. Legrégebbi okleveles adatunk 1247-ből való, IV. Béla királyunk oklevelében 1269-ben mint elkészült templom szerepel. 1309-ben itt koronázták királlyá Károly Róbertet. Mátyás királlyá választása után itt tartották a hálaadó istentiszteletet, ugyancsak itt tartották Mátyás mindkét esküvőjét is. A két utolsó koronázás I. Ferenc József és IV. Károly nevéhéz fűződik. Az 1944-45. évi ostrom során megsérült templomot Schulek Frigyes rekonstrukciós tervei alapján állították helyre. Az államalapító Szent István király szobrát, Stróbl Alajos alkotását 1906-ban avatták fel a budai várban. A szobor közel 5 és fél méter magas talapzatát a Halászbástya építésze, Schulek Frigyes tervezte. Az alépítmény domborművein István uralkodásának kiemelkedő mozzanatai: a koronázás, a törvényhozás és a templomépítés láthatók.

Készítette: Ráfael Csaba
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-891427
Fájlnév: C_RAF19840321008.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

17 000 HUF
14 500 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Római katolikus
Szobrászat
Táj, város
Történelmi egyház

A sorozat további képei:


Hasonló képek: