Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Fegyveres erők - Lázár György a Magyar Néphadseregnél Fegyveres erők - Lázár György a Magyar Néphadseregnél
3 cm kifutó

Fegyveres erők - Lázár György a Magyar Néphadseregnél

Magyarország, , -

1981. augusztus 28. Lázár György (j2), a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága (MSZMP PB) tagja, a Minisztertanács elnöke a Magyar Néphadsereg egyik rádiótechnikai alakulatánál tesz látogatást., Czinege Lajos hadseregtábornok kíséretében (j). A háttérben baloldalt egy PRV-11 magasságmérő, középen egy P-37 felderítő lokátor, középütt egy Mil Mi-8 többcélú helikopter látható. MTI Fotó: Petrovits László
Lázár György (Isaszeg, 1924. szeptember 15.) tervező technikus, politikus (MKP, MDP majd MSZMP), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke 1975 és 1987 között, az MSZMP főtitkárhelyettese 1987-1988-ban. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Lázár György egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választották be még az új Központi Bizottságba sem, ezzel minden párttisztségét elvesztette. Ekkor nyugdíjba vonult. Czinege Lajos hadseregtábornok (Karcag, 1924. március 24. – Leányfalu, 1998. május 10.) kommunista pártfunkcionárius, 1960–84 között a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, 1984–87 között a Minisztertanács elnökhelyettese.

Készítette: Petrovits László
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-886771
Fájlnév: F__PE19810828076.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Czinege Lajos, Lázár György




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

29 000 HUF
26 000 HUF
21 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
27 000 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
13 065 HUF
12 430 HUF
10 906 HUF
10 906 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Fegyveres erők
Kormányfő
Látogatás
Párt

A sorozat további képei:


Hasonló képek: