Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - MSZP kongesszus Belpolitika - MSZP kongesszus
3 cm kifutó

Belpolitika - MSZP kongesszus

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1989. október 8. Kiss Péter (j2), a megszűnt MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MSZP alapító tagja és Berend T. Iván (j4), a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, szintén egykori MSZMP KB-tag a kongresszus résztvevőivel beszélgetnek a szünetben az elnökségi asztalnál a Budapest Kongresszusi Központban, ahol október 8-án megkezdődött a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusa. MTI Fotó: Varga László
Az MSZMP rendkívüli, XIV. kongresszusa, illetve a Magyar Szocialista Párt I. kongresszusa 1989. október 6-10 között zajlott. Október 7-én a többségükben reformelkötelezett küldöttek 1202 igen szavazattal, 159 nem és 38 tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy az MSZMP-ből létrehozzák a Magyar Szocialista Pártot, így a tanácskozás az MSZP I. kongresszusaként folytatódott. Elnökké Nyers Rezsőt választották. Többen azonban, így Grósz Károly főtitkár is, jelezték: nem kívánnak az MSZP-hez csatlakozni. Az MSZMP formálisan nem szűnt meg, hanem átalakult, mivel a kongresszusi szavazás nevében és programjában új párttá változtatta, ellenben az ezt nem vállalók ragaszkodtak addigi szervezetükhöz, nevével-szellemiségével egyetemben. Így október 16-án létrejött az újjászerveződő MSZMP ideiglenes ügyvezető testülete is, Puja Frigyes egykori külügyminiszter elnökletével.

Készítette: Varga László
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-908456
Fájlnév: F_GAL19891008030.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Berend T. Iván, Kiss Péter




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
12 430 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
10 398 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
12 430 HUF
11 795 HUF
10 398 HUF
10 398 HUF
9 128 HUF
8 620 HUF
7 985 HUF
7 477 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

MSZP
MTA
Párt
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: