Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Mezőgazdaság - Jégkitermelés a Balatonon Mezőgazdaság - Jégkitermelés a Balatonon
3 cm kifutó

Mezőgazdaság - Jégkitermelés a Balatonon

Magyarország, Veszprém megye, Lovas

Lovas, 1964. január 13. A lovasi Új Élet Termelőszövetkezet tagjai vágják a Balaton jegét. A téli idényben 600 köbméter jeget termelnek ki, amellyel megtöltik majd a környező jégvermeket. MTI Fotó: Bereth Ferenc
A termelőszövetkezetek (TSz) 1990-ig sokszor egyetlen helyi munkalehetőségként döntő befolyással voltak a helyi hatalmi viszonyokra. Meghatározó szerepet töltöttek be a paraszti kultúra átalakulásában, a hagyományos társadalom valamint tradicionális munkaszervezeti formák teljes felbomlásában. Jégvágás: Amikor még nem volt fagyasztó szekrény, faluhelyen hűtés céljára természeti jeget használtak. Ezt télidőben be kellett gyűjteni, tárolni, hogy egész nyáron kitartson. Minden falunak kötelező volt legalább egy községi jégvermet építeni. Fontos volt a hely kiválasztása. Feltétlenül árnyékos, lombos fák közötti helyre építették, hogy minél kevesebb napot, meleget kapjon. Alapját mélyen a földbe ásták. Az ajtót lakattal lezártak, kulcsa a községházán volt. A jeget folyó vagy állóvizekről lehetett beszerezni a legkeményebb hideg téli napokon. A jégvágás nagyon kemény, fárasztó és veszélyes munka, általában szegényebb emberek végezték. Nem volt könnyű pénzkereset. A jégvágás szerszámai: nagyfejsze, fűrész, csákány, csáklya, kampó, horgas rúd. A csúszás ellen használták a jégpatkót, amit a csizmájuk aljára szereltek. A kivágott jégtömbök mérete nem volt előírás, a hidegtől függött. A jégveremben szalmára rakták sorban, erre vékony szalmaréteget szórtak, hogy a tömbök egybe ne fagyjanak, így rétegezték a kivágott jeget, amíg tele nem lett a jégverem. Ezek után sok szalmával lefedték. A jégbegyűjtés fontos volt hűtési és gyógyászati okokból is. A nyári nagy melegben a kocsmai italok, a hentesbolti húsok hűtésére használták, de ennél is fontosabb volt a gyulladásos betegségek enyhítésére. Különösen a vakbélgyulladások eljegelésére. Ugyanis régen nem minden községben volt orvos, kórház meg még távolabb. Amit lehetett, helyben gyógyítottak. Jéghez jutni csak indokolt esetben lehetett. A jégvermet, csak a kisbíró nyithatta ki, és adhatott jeget az orvos vagy a bába utasítására a beteg hozzátartozóinak.

Készítette: Bereth Ferenc
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-845639
Fájlnév: F_BER19640113006.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
9 636 HUF
9 128 HUF
7 985 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Gazdasági szervezet
Mezőgazdaság

A sorozat további képei:


Hasonló képek: