Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Egészségügy - A Gellért gyógyfürdőben Egészségügy - A Gellért gyógyfürdőben
3 cm kifutó

Egészségügy - A Gellért gyógyfürdőben

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1955. január 22. Fürdőzők pihennek a Gellért gyógyfürdő fedett részlegében a padokon. MTI Fotó/Magyar Fotó: Pálvölgyi Ferenc
A Gellért Hotel és Gyógyfürdő 1912–1918-ban épült szecessziós stílusban Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor tervei szerint a régi korban is már közkedvelt Sáros-fürdő 47 Celsius-fokos hőforrásai helyén. A megnyitáskor szinte egyedülállónak számító inhaláló, pneumatikus, valamint infrakamra is várta a gyógyulni vágyókat. Külön orvosi laboratóriumok, és elsőrendűen felszerelt egészségügyi részlegéhez állandó orvosi felügyelet társult. Az akkori Európában is kuriózumnak számító hullám strandfürdő később, 1926-27-ben épült az épülethez, a fürdő korábbi parkja területén. 1934-ben pezsgőfürdővel bővült. A konyháját a nagy hírű Gundel étterem biztosította 1945-ig, külön figyelmet fordítva már akkor is a korszerű táplálkozási elvek betartására. Felújítása 2008 áprilisában fejeződött be, megőrizve az eredeti berendezéseit és stílusát, a Zsolnay-mozaikokat, a márványoszlopokat, az üvegeket és a szobrokat.

Készítette: Pálvölgyi Ferenc
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-782736
Fájlnév: M__PA_____6211112.jpg
ICC: Nem található
Orientation: 0
Resolution: 1700.000
ResolutionUnit: 2
ColorSpace: 65535




2 000 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 000 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 500 HUF
21 000 HUF
18 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
10 000 HUF
22 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
12 000 HUF
9 500 HUF
2 000 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

8 196 HUF
7 630 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 406 HUF
5 118 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 338 HUF
3 138 HUF
8 196 HUF
7 630 HUF
6 640 HUF
6 306 HUF
5 406 HUF
5 118 HUF
4 305 HUF
4 061 HUF
3 338 HUF
3 138 HUF
4 914 HUF
4 878 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egészségügy
Gyógyfürdő, gyógyvíz
Úszás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: