Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Szórakozás - Kultúrház Mezőhéken Szórakozás - Kultúrház Mezőhéken
3 cm kifutó

Szórakozás - Kultúrház Mezőhéken

Magyarország, Jász-Nagykun-Szolnok, Mezőhék

Mezőhék, 1960. december 8. A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) fiatal lányai, a Táncsics Termelőszövetkezet tagjai a kongresszusi verseny után biliárdoznak a fiúkkal a település kultúrházában. A termelőszövetkezet munkát és jó megélhetést biztosít a település lakóinak, a kultúrházban szórakozásra, kulturális programokra van lehetőség. MTI Fotó: Bajkor József
Mezőhék község az Észak-Alföldi régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Mezőtúri járásban. A "mező-" előtag a kiterjedt pusztaságra utal. A "-hék" utótag pedig onnan ered, hogy az itteni lakosok héknek nevezték a kiszáradt folyómedreket, amelyek egykor a Tisza és a Kőrös vízrendszeréhez tartoztak. Az 1500-1600-as években Hékpusztaként említik az írásos források. Az kiterjedt tanyavilág lakói között csak az oktatás területén alakult ki szorosabb kapcsolat, az is csak 1874-ben, amikor a helyiek iskola létesítése céljából összefogtak. A település az itteni kiterjedt tanyavilágból jött létre 1951.december 30-án a Belügyminisztérium utasítására.

Készítette: Bajkor József
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F__OR19601208013
Fájlméret: 4 671 KB
Fájlnév: F__OR19601208013.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
9 128 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Biliárd
Gazdasági szervezet
Ifjúság
Ifjúsági szervezet
Játék
Kultúra
Mezőgazdaság
Művészet, kultúra és szórakozás
Program
Szórakozás
Életmód és szabadidő
Életszínvonal

A sorozat további képei:


Hasonló képek: