Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Természet - Velem és környéke Természet - Velem és környéke
3 cm kifutó

Természet - Velem és környéke

Magyarország, Vas, Velem

Velem, 1964. április 27. Velem település részlete, háttérben a hegytetőn a Szent Vid-kápolna. MTI Fotó: Járai Rudolf
Velem község Magyarország nyugati határán a Kőszegi-hegység lábánál fekszik, Kőszeg városától 8 km-re. A község és környéke lakott volt már az újkőkorban is. A tárgyi emlékek legjelentősebb lelőhelye a község feletti 582 méter magas Szent Vid-hegy. Az Árpád-korban is erődített helyként szolgált, de egyes vélemények szerint vára Karoling eredetű. Első magyar említése a 13. századból való, már Szent Vid néven. A hegyen található Szent Vid-templom helyén vár állt, a templomot a XVII. században említik először. Egyhajós barokk épületét 1859-ben építették át. Korábban a környék jelentős búcsújáró helye volt. 1944-45-ben, a világháború utolsó hónapjaiban, a menekülő Szálasi-kormány rendezkedett be a községben. A Stirling-villában helyezték el a miniszterelnökséget, őrizték a Szent Koronát 1944. december 29. és 1945. március 19. között.

Készítette: Járai Rudolf
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-846788
Fájlnév: C__JA19640427008.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF
7 985 HUF
6 842 HUF
6 461 HUF
5 572 HUF
5 191 HUF
4 810 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Egyház
Hegy
Táj, város
Állat, növény

A sorozat további képei:


Hasonló képek: