Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Külkapcsolat - Magyar-osztrák tárgyalások a Parlamentben Külkapcsolat - Magyar-osztrák tárgyalások a Parlamentben
3 cm kifutó

Külkapcsolat - Magyar-osztrák tárgyalások a Parlamentben

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1981. november 19. Lázár György (j), a Minisztertanács elnöke és Bruno Kreisky (b), az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja tolmácsaik társaságában tárgyalnak a Parlamentben. MTI Fotó: Tóth István Csaba
Bruno Kreisky (1911 - 1990) osztrák politikus, 1970-1983 között Ausztria kancellárja. Kreiskyt mint szocialista párttagot beválasztották az osztrák parlamentbe 1956-ban. 1959-ben külügyminiszter lett. 72 évesen ő volt a legidősebb kancellár a második világháború után. Lázár György (Isaszeg, 1924. szeptember 15.) tervező technikus, politikus (MKP, MDP majd MSZMP), a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke 1975 és 1987 között, az MSZMP főtitkárhelyettese 1987-1988-ban. 1988 májusában az MSZMP országos pártértekezletén Lázár György egyike volt azoknak a régi vezetőknek, akiket nem választották be még az új Központi Bizottságba sem, ezzel minden párttisztségét elvesztette. Ekkor nyugdíjba vonult.

Készítette: Tóth István Csaba
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-887171
Fájlnév: F__TO19811119019.jpg
ICC: Nem található

Személyek: KREISKY, Bruno, Lázár György




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
13 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 652 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 318 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
10 652 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 207 HUF
5 953 HUF
5 318 HUF
4 810 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kormányfő
Külkapcsolat
Parlament
Tanácskozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: