Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Városkép - Szeged Városkép - Szeged
3 cm kifutó

Városkép - Szeged

Magyarország, Csongrád megye, Szeged

Szeged, 1951. augusztus 13. A szegedi Fogadalmi templom a Tisza felől fényképezve. MTI Fotó/Magyar Fotó: Vadas Ernő
A szegedi Fogadalmi templom 1913-1930-ban épült neoromán stílusban Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. Helyén az 1920-as évekig a XVIII. századi barokk Demeter-templom állt. Építését az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák. A templom alapkövét ünnepélyes keretek közt 1914. június 21-én rakták le, bár az építkezés már 1913 augusztusában megkezdődött. Az I. világháború is megszakította az építkezést, csak 1923-ban tudták folytatni, a Demeter-templomot pedig 1925-re bontották le teljesen. A Fogadalmi templomot 1930. október 24-én szentelték fel Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében. A csanád vármegyei püspökség, majd 1950-től a Csanádi Egyházmegye, majd 1982-től a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza. Köré épült a Rerrich Béla által tervezett Dóm tér az egyetemi épületekkel és a püspöki palotával 1929-1932-ben. A tér a Szegedi Szabadtéri Játékok helyszíne 1931 óta. Árkádjai alatt a Nemzeti Emlékcsarnok (Pantheon) áll a magyar történelem, irodalom, művészet és tudomány kiváló alakjaival. Alapját Stróbl Alajosnak, a XIX.-XX. század fordulója egyik legjelentősebb szobrászának hagyatéki anyaga képezi.

Készítette: Vadas Ernő
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-750480
Fájlnév: M__VA_____621430.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

26 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
18 000 HUF
15 000 HUF
13 000 HUF
24 500 HUF
21 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 500 HUF
12 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
11 033 HUF
10 652 HUF
9 255 HUF
8 747 HUF
7 604 HUF
7 223 HUF
6 588 HUF
6 207 HUF
5 318 HUF
5 064 HUF
4 302 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Római katolikus
Táj, város

A sorozat további képei:


Hasonló képek: