Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Rajk László és társai újratemetése Rajk László és társai újratemetése
3 cm kifutó

Rajk László és társai újratemetése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1956. október 6. Apró Antal miniszterelnök-helyettes (b, emelvényen) gyászbeszédet mond Rajk László, Pálffy György, dr. Szőnyi Tibor és Szalai András újratemetésén Kossuth Lajos mauzóleuma előtt a Kerepesi temetőben. MTI Fotó: Mező Sándor
Rajk László (1909-1949) politikus, belügyminiszter (1946-1948), külügyminiszter (1948-1949). 1949. máj. 30-án koholt vádak alapján letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. 1956. október 6-án ünnepélyesen temették el a Kerepesi temetőben. Pálffy György (1909-1949) altábornagy. Vezérkari tiszt a Magyar Királyi Honvédségben; 1939-ben németellenessége miatt kivált a hadseregből és tisztviselő lett az Egyesült Izzóban. 1942-ben belépett a KMP-be. 1944 őszétől az MKP Katonai Bizottságinak vezetője. 1945. márc.-tól a Honvédelmi Min. katonapolitikai osztályának vezetője, majd a határőrség parancsnoka. 1948 tavaszán a honvédség felügyelője és honvédelmi miniszterhelyettes, a két munkáspárt egyesülése után az MDP Központi Vezetőségének tagja lett. 1949. máj.-ban koholt vádak alapján Rajk Lászlóval együtt letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. Szőnyi Tibor (1903-1949) orvos, ogy.-i képviselő. 1930-ban a KMP tagja lett. Később a párt utasítására külföldre költözött, ahol politikai és tudományos munkát végzett. A zürichi egy. ideggyógyászati klinikájának tudományos munkatársa volt. 1945 után tért haza. Az MKP szervezési osztályának helyettes vezetője, a KV tagja, majd a káderosztály vezetője. 1947-ben ogy.-i képviselő. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és kivégezték. Szalai András (1917-1949) politikus, vasesztergályos. A 30-as és 40-es években is többször került börtönbe ellenállási tevékenység miatt. 1945 után az MKP központi káderosztályának helyettes vezetője. 1949-ben koholt vádak alapján letartóztatták és kivégezték. Rajk Lászlót és társait koncepciós perben 1949-ben halálraítélték és kivégezték. A holttestüket egyszerűen elásták a gödöllői országút közelében. 1955 őszén jogilag rehabilitálták, majd 1956 tavaszán a párt is rehabilitálta őket. Rákosi Mátyás kommunista pártvezető 1956. júliusi menesztése után került napirendre az újratemetésük.

Készítette: Mező Sándor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-793217
Fájlnév: F__ZO19561006088.jpg
ICC: Nem található
Orientation: 0
Resolution: 300.000
ResolutionUnit: 2
ColorSpace: 65535

Személyek: Apró Antal




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
9 128 HUF
7 858 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Kormányzat
Temetés
Temető

A sorozat további képei:


Hasonló képek: