Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Ünnep - A budapesti vízi- és légiparádé Ünnep - A budapesti vízi- és légiparádé
3 cm kifutó

Ünnep - A budapesti vízi- és légiparádé

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1988. augusztus 20. Könnyűbúvárok új kenyérrel köszöntik a dísztribün vendégeit a budapesti vízi- és légiparádén, az alkotmánynapi ünnepségek egyik leglátványosabb attrakciójának keretében. Középen, hátul Fejti György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának (MSZMP KB) titkára és Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter (szemüvegben). MTI Fotó: Varga László
Kárpáti Ferenc (Putnok, 1926. október 16. - Budapest, 2013. szeptember 27.) hivatásos katonatiszt, honvédelmi miniszter (1985. december 30. - 1990. május 23.). Fejti György (1946 -) poltikus, 1980. december 3-án lett a KISZ KB első titkára, beosztásából 1984-ben felmentették; 1984. december 7-én az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság első titkárává választották. 1989. áprilistól a rendszerváltás feltételeiről szóló háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon az MSZMP tárgyalóküldöttségnek helyettese vezetője volt. 1989. júliusban a Politikai Bizottság helyett felállított Politikai Intéző Bizottságba is bekerült. 1989. októberben visszavonult a politikai élettől, magánvállalkozó lett. Augusztus 20: 1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe.

Készítette: Varga László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-901983
Fájlnév: F_GAL19880820051.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Kárpáti Ferenc, Fejti György




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

27 500 HUF
24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
25 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
13 319 HUF
13 319 HUF
11 795 HUF
11 287 HUF
10 398 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Könnyűbúvár
Miniszter
Nemzeti ünnep
Párt
Pártvezetés
Rendezvény
Évforduló
Ünnep
Ünnepség

A sorozat további képei:


Hasonló képek: