Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Építkezés - Épül az Erzsébet híd   Építkezés - Épül az Erzsébet híd
3 cm kifutó

Építkezés - Épül az Erzsébet híd

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1964. július 16. Az építők köszöntésére egy régi szokás szerint söröshordót gurítanak át a második világháború során megsemmisített Erzsébet híd helyett felépítésre kerülő új híd építkezésén, azt követően, hogy az utolsó pályaszerkezeti elemet is a helyére emelték július 15-én. A hordó mögött Mihály János építésvezető halad egy Trabant gépkocsival, ő az első, aki autóval halad át az új hídon. Hátul középen az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészetttudományi karának épülete, az egykori Piarista Gimnázium épülete és a Belvárosi Nagyboldogasszony templom. MTI Fotó: Bodnár László
A régi hiedelem azt tartja, hogy aki először megy keresztül egy elkészült új hídon, azt szerencsétlenség éri. Ezért él az a szokás, hogy az építők egy hordót gurítanak át az új hídon, majd csapra verik és kiisszák annak teljes tartalmát. Így biztosítva, hogy a hídon először keresztüljutottat - ez esetben a hordót - valóban érdemi kár érje.

Készítette: Bodnár László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-F_NAR19640716020
Fájlnév: F_NAR19640716020.jpg
ICC: Nem található

Személyek: MIHÁLY János




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 500 HUF
23 000 HUF
20 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
21 500 HUF
19 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 065 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
13 065 HUF
12 557 HUF
10 906 HUF
10 525 HUF
8 747 HUF
8 747 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 826 HUF
5 572 HUF
4 683 HUF
4 302 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Hídépítés
Közúti közlekedés
Építőipar

A sorozat további képei:


Hasonló képek: