Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Épület - Budapest - A Magyar Rádió épületének bejárata Épület - Budapest - A Magyar Rádió épületének bejárata
3 cm kifutó

Épület - Budapest - A Magyar Rádió épületének bejárata

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 2015. június 27. A Magyar Rádió 1969-ben épült Központi Irodaépületének bejárata az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) logóival a főváros VIII. kerületében, a Pollack Mihály tér 4-6-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László
Az Esterházy utcában (jelenleg Pollack Mihály téren) álló – Ybl Miklós terve alapján 1857-58-ban épült – Nemzeti Lovarda földszinti szalonját már felhasználta zenekari felvételekre a Rádió, átépítései alkalmával. Miután a Lovardát a II. világháború pusztításai miatt le kellett bontani, a helyén 1952-ben, a hidegháborús hisztéria keretében, egy atomcsapás esetére tervezett, több méter vastag betonfalakkal védett stúdió épült, két földalatti és két földfeletti szinttel. Ennek - Nánási Sándor és Szende László tervezésével – 1969-re megvalósult körbeépítése hozta létre az ötemeletes, vasbetonvázas irodaépületet, homlokzatán Somogyi József szobrászművész Kompozíciójával.

Készítette: Róka László
Tulajdonos: Róka László
Azonosító: MTI-FOTO-559620
Fájlnév: B_RKL20150627023.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

24 000 HUF
20 000 HUF
17 500 HUF
14 500 HUF
22 500 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
14 000 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF
9 890 HUF
8 620 HUF
8 620 HUF
7 477 HUF
7 096 HUF
6 461 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
5 191 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Hírügynökség
Rádió
Tömegtájékoztatás, média

A sorozat további képei:


Hasonló képek: