Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Oktatás - Képzőművészeti főiskolások Oktatás - Képzőművészeti főiskolások
3 cm kifutó

Oktatás - Képzőművészeti főiskolások

Magyarország, Csongrád megye, Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely, 1960. július 18. Káplár Ferenc IV. éves festőszakos hallgatója fest, a háttérben a hódmezővásárhelyi Szántó-Kovács János termelőszövetkezet dolgozói beszélgetnek. A Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak egy csoportja a nyári szünetet a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen tölti, gyakran keresik fel a környék szövetkezeteit. MTI Fotó: Pálfai Gábor
A Hódmezővásárhelyi Művésztelep intézményessé válásának kezdete Kurucz D. István nevéhez fűződik: 1953-től szülei házát alkotóházként bocsátotta a vendég művészek rendelkezésére, ebből alakult aztán a Művészeti Alap Virág utcai alkotóháza. 1957-ben egy másik alkotóház is létesült a Mártély területén. Az alkotóházak mellett létesült még kollektív műterem (1969), két, 6-6 lakásos műteremház (1969-70) és 3 műtermes lakás (1973) is. Kurucz kezdeményezésére rendezte a Képzőművészeti Főiskola a növendékek gyakorlatát szolgáló nyári művésztelepeket Hódmezővásárhelyen, Szabó Iván vezetésével. E nyári gyakorlatok hatására telepedett meg a városban diplomázás után Kajári Gyula, Németh József és Szalay Ferenc. A főiskola művésztelepeinek megszűnése után a növendékek a Mártélyi Szabadiskolában képezhették magukat, itt vált mesterré Kollár György vagy Szabó Tamás. A Hódmezővásárhelyi Művésztelep, mint jelenség, eltért a hagyományosabb művésztelepektől (Szolnok, Kecskemét). Inkább a mozgalmi jelleg dominált, nem volt meghatározva a résztvevők köre, a helyi művészekkel egyenértékűen vettek részt a munkában a szorosabb vagy lazább szállal kötődő vendégművészek, a hatvanas-hetvenes években igen karakteres részét alkotva a hazai képzőművészetnek.

Készítette: Pálfai Gábor
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-817466
Fájlnév: F__PG19600718016.jpg
ICC: Nem található

Személyek: Káplár Ferenc




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

28 000 HUF
24 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 000 HUF
22 500 HUF
20 500 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
11 414 HUF
10 906 HUF
9 509 HUF
8 747 HUF
7 477 HUF
7 223 HUF
6 080 HUF
5 826 HUF
4 683 HUF
4 429 HUF
4 429 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Főiskola
Gazdasági szervezet
Képzőművészet
Mezőgazdaság
Oktatás
Tanulók

A sorozat további képei:


Hasonló képek: