Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Belpolitika - Politikusok látogatása egy óvodában Belpolitika - Politikusok látogatása egy óvodában
3 cm kifutó

Belpolitika - Politikusok látogatása egy óvodában

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1971. április 20. Kádár János (j4), a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) első titkára a kőbányai Kadai utcai óvodában tett látogatásán Pető Éva óvodással beszélget, aki dr. Orsai János (j2), a X. kerületi pártbizottság végrehajtó bizottságának elnöke karján ül. Balra, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. MTI Fotó: Vigovszki Ferenc
Az utca és az óvoda Kada Mihály nevét viseli. A kecskeméti származású Kada Mihály Pest város egykori főjegyzője, később polgármestere, az egyesített főváros második - nagy tiszteletben álló - alpolgármestere volt. Kádár János (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) kommunista politikus. 1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, de november 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer volt miniszterelnök. Fock Jenő (Budapest, 1916. május 16. – 2001. május 22.) kommunista politikus, a Minisztertanács volt elnöke.

Készítette: Vigovszki Ferenc
Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum MTI Zrt.
Azonosító: MTI-FOTO-866911
Fájlnév: F_VIG19710420051.jpg
ICC: Nem található
Model: Nikon SUPER COOLSCAN 9000 ED

Személyek: Kádár János, Fock Jenő, Orsai János




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

31 000 HUF
27 500 HUF
25 000 HUF
21 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
25 500 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

13 573 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
13 573 HUF
13 065 HUF
11 541 HUF
11 541 HUF
10 144 HUF
9 636 HUF
8 366 HUF
7 985 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 572 HUF
4 810 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Belpolitika
Politikus
Párt
Pártvezetés
Pártvezető
Óvoda

A sorozat további képei:


Hasonló képek: