Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Sport - Laszkovics győzelme Sport - Laszkovics győzelme
3 cm kifutó

Sport - Laszkovics győzelme

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1958. február 6. A győztes Laszkovics kezét a magasba emeli a bíró a Budapesti Honvéd-Partizán (Belgrád) középsúlyú ökölvívó mérkőzés végén a Sportcsarnokban, balra Marosi. MTI Fotó: Petrovits László
Budapest Sportcsarnok: Budapest és Magyarország legnagyobb fedett sportcsarnoka volt. Építése 1978-1981 között ment végbe. Építésze Kiss István (KÖZTI) volt. 1982. február 12-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Majd 1999-ben egy tűzvészben leégett. Helyreállítása már nem volt lehetséges, az épületet le kellett bontani. Budapest Honvéd Sportegyesület: Kispesten (Budapest XIX. kerülete) található. 1909 augusztusában megrendezett gyűlésen alakult meg dr. Varga Bálint tanár vezetésével a KAC, vagyis a Kispesti Atlétikai Club. Ekkor hét szakosztálya volt. Az amatőrökön túl, rövidesen versenyzőket is igazoltak. Olyanokat, akik ekkor kezdtek sportolni, és olyanokat is, akik más egyesületekből jöttek ide. Majd 1949.december 18-án a megtartott negyvenéves jubileumi közgyűlésen megszavazták, hogy a KAC egyesüljön a Honvéd Sportegyesülettel. Azóta ezen a néven működik az egyesület.

Készítette: Petrovits László
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-800323
Fájlnév: F__PE19580206019.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

23 000 HUF
19 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
21 500 HUF
18 000 HUF
16 000 HUF
14 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 271 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF
10 271 HUF
9 890 HUF
8 493 HUF
7 858 HUF
6 588 HUF
6 080 HUF
5 191 HUF
4 683 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Eredmény
Mérkőzés
Sport
Sportszervezet
Ökölvívás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: