Nemzeti Fotótár
Megállítjuk az időt
Színház - A Taganka Színház vendégszereplése Színház - A Taganka Színház vendégszereplése
3 cm kifutó

Színház - A Taganka Színház vendégszereplése

Magyarország, Budapest, Budapest

Budapest, 1976. október 1. A hazánkban vendégszereplő moszkvai Taganka Színház színészei Shakespeare Hamlet című drámájának egyik jelenetében a Fővárosi Operett Színházban. MTI Fotó: Horvát Éva
A Taganka nevét arról a régi moszkvai munkásnegyedben található térről kapta, ahol épülete áll (az orosz fővárosnak azonos nevű kerülete, metróállomása is van). A negyed fontos kereskedelmi központ volt, az itt élő kovácsok "taganokat", háromlábú vas állványokat készítettek a cári hadsereg tábori üstjei alá. A téren 1946 óta működött a Moszkvai Drámai és Komédia Színház, ennek élére nevezték ki 1964-ben főrendezőnek Jurij Ljubimovot, aki korábban a Vahtangov Színház színésze és rendezője volt. A Taganka első bemutatója 1964. április 23-án Brecht A szecsuáni jólélek című darabja volt, a szerepeket frissen végzett színinövendékek alakították. Az immár Taganka nevet viselő színház rövid idő alatt világhírnévre tett szert, a hagyományos színház megújítására törekvő Ljubimov lecserélte a repertoárt, az erősen megfiatalított társulat a brechti epikus színház hagyományait követte. A Taganka bemutatói jelentős eseménynek számítottak, a jegyekért hosszú sorok kígyóztak a pénztárak előtt. A művészi szabadság, az útkeresés jelképévé vált színház látványos, a megszokottól eltérő előadásai éles közéleti töltést is hordoztak, gyakran a szovjet rendszert bírálták, emiatt a hatóságok nem egyet betiltottak vagy megrövidíttettek.

Készítette: Horvát Éva
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-877050
Fájlnév: F__HO19761002024.jpg
ICC: Nem található




2 500 HUF
15 000 HUF
  • Üzleti célú felhasználás egyes esetei
  • Sajtó célú felhasználás
  • Kiállítás
2 500 HUF

Választható vásznak: Bővebben

Választható méretek:

25 000 HUF
21 000 HUF
18 000 HUF
15 500 HUF
14 000 HUF
23 000 HUF
20 000 HUF
17 000 HUF
15 000 HUF
13 500 HUF
2 500 HUF

Választható papírok: Bővebben

Választható méretek:

10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
10 652 HUF
10 144 HUF
8 747 HUF
8 366 HUF
7 223 HUF
6 842 HUF
5 953 HUF
5 953 HUF
5 064 HUF
4 810 HUF
4 048 HUF
4 048 HUF

Összesen:

Kosárba

Legyen a szerkesztőnk!
Ha több információt tud a képről, mint az eredeti képszöveg, ossza meg velünk!

Max. 1000 karakter

Bejelentkezés szükséges!

Dráma
Kulturális esemény
Kulturális kapcsolat
Színház
Szórakozás

A sorozat további képei:


Hasonló képek: